Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Háromszögelési pont Siposhegyi Péter, Magyar Hírlap, 2006. december 14. Egyik legkedvesebb filmem a Hatásvadászok címû alkotás. Termett ugyan jobbakat is a magyar róna, nem vethetõ össze a Szegénylegényekkel vagy a Mephistóval, sõt olyan különlegességekkel sem, melyeket legfeljebb én és a burmai Jövõ Képe Fesztivál válogatói néznek, utóbbiak magyar közpénzen. Mégis, nekem ez a legmagyarabb film, mert kedvenc sportágunkról szól. A történet szerint egy halálos beteg írónak nem merik bevallani, hogy mûvét az akkor még pártbizottsági (azóta szponzorális) cenzúra nem engedi bemutatni. A különben ismert és sikeres író megjelenik a helyszínen próbát nézni. Mit nekünk egy kis hazugság, tegyünk úgy, mintha a dolgok helyes irányba mennének – miközben dehogy. Nem baj, ha feleslegesen telik az idõ, a lényeg, hogy a nagy magyar kamu mûködjék. Az eredeti történetben van emberhalál is, de csak azért, hogy a hazugság ne derüljön ki, s ne kelljen a szerzõnek olyan nemzetsértõ hazugsággal befejeznie mûvét, miszerint akad egy igaz ember, aki megmondja az írónak, mi is a helyzet valójában. Arctalan és harctalan emberek napi dolgai Ebben a búcsúzó esztendõben össznépi felháborodás tárgya lett a hazugság. Pontosítanék – hiszen az a dolgom –, egy bizonyos ember egy bizonyos hazugsága. A bizonyos ember nem akárki, hiszen teljesítmény vagy hivatal által is valakivé válhat, és ezen bizonyos ember ez utóbbiban vitathatatlan elõrejutást mondhat magáénak. Az idei õsz errõl az egy darab hazugságról szólt. Az utcai események helyszínén néhány nappal ezelõtt csak arctalan, így hát harctalan embereket láttam, akik tették napi dolgukat, vagy legalább úgy tettek, mintha lenne napi dolguk. Újévkor újra népes lesz majd az utca, de nem igazságot keresve, csupán a mámort. Hunnia csendes, újra csendes, elzúgtak gumibotjai, s hogy mit nem vívott ki, azt nem írom ide, hiszen szabadságról beszélni ott, ahol a szakszervezet gyanús ármány, szülni pedig munkáltatói nagyvonalúság – lehet, csak nevetséges. Sokan sokféleképpen elemzik a csend okát. Én visszamennék egészen az ógörögökig, abba az idõbe, amikor volt még demokrácia, meg Epidaurosz, meg filozófia. Az egyik ilyen nagyrabecsült szellem azt találta mondani, hogy ha a háromszögek istent választanának maguk közül, akkor az háromszögletû lenne. Meg is érkeztünk a lényeghez. A csendesnek nevezett, pedig csak visszafogott – mert egy kicsit gyáva – többség azért nem tiltakozott oly hangosan, s tekintette televíziós attrakciónak, ami történt, mert maga is háromszögletû, nem csupán az a kiválóság, akinek nevét azért nem írom le, mert valamivel többször van leírva, mint amennyi érdeme van hozzá. Felesleges a többszem igazat keresni Amíg egy ember eljut az istenfélelemtõl a senkitõl sem félek érzésig, addig elsikkadhat az õszinte szó. Az a bizonyos személy nem mutáns, nem kivételes emberpéldány, legfeljebb egy kicsit szerencsésebb, egy kicsit tudatosabb. Igen, nem mondott igazat – de ki igen? Kétségtelen, hogy a probléma nem újkeletû, már a Biblia nevû, joggal népszerû olvasmányban is az egyszem igazat keresik, miután a többszem igaz keresése felesleges, kevés sikerélménnyel kecsegtetõ tevékenységnek tûnik. Az ország ma csak tornyai által látszik ki a hazugságok áradatából. Nem a nagyokéból, a kicsikébõl. A mindenpercesekébõl. Itt arról van szó, hogy az emberek elkésnek. Nálunk a tíz óra fél tizenegykor van, mert nagy a forgalom. A pontosan érkezõ nyomorultnak is az, de hadd teljék élete hasztalan, ha már idõben érkezett. Úgy van ez ebben az országban, hogy ha egy ígéret nem teljesül, akkor azt a kárvallott, többnyire holdvilág-kanalazó értelmiségi nem abból tudja meg, hogy némi szerény elnézést kérve megmondják neki, hanem abból, hogy barna hajába õsz szálak keverednek, leánya férjhez megy, és megjelenik térdében az idõk jele, a reuma. Úgy van ez ebben az országban, hogy az adózás nem polgári erény, hanem logikai feladat, és rég halott családtagok jelennek meg mint eltartottak, ha támogatást kell kérni. Elõre tudható, hogy akár floridai apartmant sorsolhatnak ki azok között, akik nem kérnek gázártámogatást, hiszen ilyenkor mindenki szegény, csak amikor terepjárót kell venni a gyereknek ballagásra, akkor nem annyira. Úgy van ez, hogy annyi az általános üzletember, mint égen a csillag, mert konkrétan nem megnevezhetõ, mit csinálnak valójában. Kiegyenesedõ háromszögistenek Ez az ország választott háromszöget magának. Ha õ maga is leszokik errõl a rossz szokásról, amely egyáltalán nem a szép új világ része, hanem csak a mi országunké – no majd akkor választ magának másikat. Majd ha õ, a polgár polgár lesz, tehát önálló véleményû, pályájú ember, akkor kikéri magának mindazt, amit most elnézõ mosollyal, némi anyázás után elvisel. A mai polgár haragszik, mert becsapták, ösztönei tiltakoznak, majd az idõ múlásával megbékél. Érti a másikat, egy kicsit irigyli is, hogy akkorát hazudhat, és csendben elfogadja. A bibliai egyszem igaz, kinek a magyar közéletben jelenleg üres a helye, ezt nem tûrné, mert számára ez idegen világ, elfogadhatatlan és megemészthetetlen, mint Petõfinek a mások gyávasága. Nem rajta/rajtuk kell tehát kezdenünk a megigazulást, hanem magunkon. Nem az õ hazugságaiktól kell megszabadítani magunkat, hanem a sajátjainktól. S ha ezzel végeztünk, akkor nem borítja majd ködfátyol, ha valaki becsapott minket. Akkor kiegyenesednek a háromszögistenek. Mert a legjobb mégiscsak az egyenes beszéd. Mi a jó benne? Élni. Bármilyen hihetetlen ma még. Siposhegyi Péter író Háromszögelési pont, Magyar Hírlap, 2006. december 14.